Kilenc hónapja Airbnb-zem, ezalatt fogadtam vagy 200 embert és akarva-akaratlanul kezdenek kialakulni bizonyos tapasztalataim az egyes nemzetiségek képviselőivel. Mondhatjuk sztereotipizálásnak és rögtön jöhetnek a gonosz vádak, hogy általánosítok, de egyszerűen nehéz hinni a véletlenben, ha MINDEN francia telehajazza a fürdőszobát, MINDEN osztrák/német úgy proccba vágja a vendégszobát, hogy szebb, mint előtte volt (gyakran még az ágyneműt is lehúzzák, hogy ezzel is segítsenek nekem!) és csak ők érdeklődnek, hogy hova dobják a PET palackokat, MINDEN kínai pedig megkísérelni bezárni a lakást belülről, A LÁNCCAL... És figyelem, ez most bizony spoiler volt!

Luke úgy került hozzám, hogy egy aprócska adminisztratív malőr következtében sikerült kiadnom a saját szobámat is egy hétvégére - amit csak aznap tudtam meg. Gyanútlanul üldögéltem ugyanis az idei japán nyelvi szónokversenyen, amikor jött egy értesítés, hogy Luke azonnali foglalással birtokba venné a szobám aznaptól és rögtön küldött egy üzenetet is, hogy most érkezett Budapestre be tudna-e csekkolni korábban a szobába, hogy letehesse a csomagját? 

Megírtam neki, hogy sajnos programon vagyok, de majd nagyon sietek haza és ha az jó neki, légyszi jöjjön ötre!

A(z egyébként ritka színvonalas!) szónokverseny elhúzódott, én loholtam haza, gyorsan rendbe szedtem a szobát és felkészültem az evakuálásra (= összeszedtem minden értékemet és nélkülözhetetlen higiéniai cuccomat egyetlen hátizsákba), írtam Anyuéknak, hogy megnyertek szállóvendégnek a hétvégére, majd fogadtam az amerikai srácot, aki nagyon fiatal volt, nagyon jófej és gyorsan lezavartuk a becsekkolását. Tájékoztattam róla, hogy a szomszédja egy kínai lány lesz, aki már a szónokverseny ideje alatt becsekkolt, váltottunk két szót, majd léptem lefele, de még nem Anyáékhoz, hanem egy baráti vacsorára Évivel meg a taiwani barátaival. Kicsit furán néztek rám, hogy miért érkezem tömött hátizsákkal egy egyszerű magyaros vacsira, dehát vannak ennél érdekesebb jelenségek is kis hazánkban, és azonnal felülírta maga az az élmény, hogy végre sok év után találkoztak Évivel és úgy alakult, hogy a közös nyelv a japán lett (kínaiul ugyanis mi nem tudunk, magyarul meg nyilván ők nem).

Yangyang-ot a kínai vendégemet nem sikerült megismernem a hétvége alatt személyesen, mert bár hívtam a taiwanis vacsira, de már volt programja. (Ha egyedül van itt hasonló korú vendégem, nekem meg van vele közös nyelvű nyitottabb programom, akkor mindig felajánlom, hogy csatlakozhat ha van kedve) Másnap pedig nekem nem volt kedvem vele szórakozni a családi ebéd, illetve egy másik baráti vacsora ellenében - főleg annak fényében, amit este csinált.

Az történt ugyanis, hogy a jól sikerült taiwanis vacsi után hazamentem Anyuékhoz 9-10 körül, elrendezgettem a dolgaimat és már éjfél felé járt az idő, én pedig épp nekiláttam volna az alvásnak, amikor csengett a telefonom egy vadidegen külföldi számról...

Luke volt az.

Azt mondta, hogy bocs, hogy zavar, de itt áll a lakásom előtt és nem tud bemenni, mert az ajtó belülről be van zárva és fogalma sincs mit csináljon.

Tessék???

Szerinte a kínai lány kizárta, nem tud bemenni, mi legyen most?

Mondtam, hogy várjon egy kicsit, azonnal megyek. Hívtam egy taxit, átromboltam a városon úgy ahogy voltam és én is megpróbáltam mindent, de hiába: Yangyang egész megdöbbentő módon nem csak a rácsot, meg az ajtót zárta kulcsra (ami ugye teljesen jogos, ha van kulcsod), de utóbbira még ráhúzta a belső zárat is: nevezetesen egy láncot. Hogy egész biztosan kizárjon mindenkit. Még engem is...

Magamat már kizártam ugyan többször is, de ilyen még nem volt, hogy engem zártak volna ki a lakásomból, viszont az kicsit kiakasztott, hogy mindemellé se a telefont nem vette fel, se a csengetésekre nem reagált. Pedig nagyon hangos ám a lakáscsengőm! Mintha üres lenne a lakás, de ugye nyilván nem volt az.

Luke kérdezte tőlem, hogy tudok-e esetleg egy hostelt, ahol befogadnák ilyenkor, mire mondtam neki, hogy ne szórakozzon, egyértelmű, hogy ebben a helyzetben hazaviszem. így legalább lesz alkalma kipróbálni egy igaz homestay-t (nem mintha akart volna) én meg hazafelé a taxiban sokszorosan hálát adtam, hogy ez a malőr nem egy átlagos vendéggel történt, hanem egy könnyed fiatal sráccal, aki inkább volt hálás, mint mérges és csak nevetett az egészen. Mert ez azért tipikusan egy olyan helyzet, ahol jogos volna az is, ha ki vagy akadva, hogy kizárnak a szálláshelyedről úgy, hogy ott állsz a hidegben egy szál pénztárcával meg a rajtad levő ruhával, miközben minden holmid benn van.

Hajnali egy után értünk haza, átadtam neki a "gyerekszobát", ahova engem terveztek elszállásolni a szüleim és mondtam neki, hogy törülközőt meg hasonlókat sajnos majd csak reggel kaphat. Én meg a nappaliban pihentem el és tudtam, hogy Anyáék úgyis megértik majd a helyzetet és lesz alkalmam felkészíteni őket az "apró meglepetésre" másnap reggel, hisz amint felkelnek rajtam (azaz a nappalin) mennek majd keresztül.

Nos, ez abszolút be is jött. Eleve korán kelős vagyok, meg volt is programom délelőtt, úgyhogy helyre kaptam a fenti fürdőszobát, elkészítettem magamat Anyu ruhatárából (mert az én szekrényem a gyerekszobában van...), szóltam Anyunak az előző napi kis balesetről, adtam némi instrukciót, hogy mit tegyen a vendégemmel ha felébredt (törülköző, reggeli, taxihívás és pénz a visszaútra), majd elmentem a Tanuló Tanáros forgatásra...

Luke valamivel dél előtt kelt (ami régi időszámítás szerint 11 előttnek számított, mert pont ezen az éjszakán kellett órákat állítani), nem fürdött, de reggelizett, majd rendben vissza is lett taxiztatva a lakásomba.

Időközben Yangyang is reagált végre a délelőtt folyamán az üzeneteimre.

Hatalmas bocsánatkérések közepette magyarázta meg a helyzetet, hogy miért zárta be a láncot, amikor tudta, hogy van lakótársa: előző nap borozgatott a barátaival, későn (11 körül) ért haza, látta, hogy nincs az előszobában az amerikai fiú cipője, amiből azt a következtetést vonta le, hogy biztosan már a szobájában van(!!!???), így behúzta a láncot, aztán elaludt és nem hallott semmit. De tényleg nagyon sajnálja, hogy gondot okozott nekünk, kárpótlásul meghívna minket vacsorázni és látja milyen hülye volt stb. stb...

Luke-nek továbbítottam a meghívást, de arra jutottunk, hogy mindkettőnknek lenne jobb programja is, mint egy ilyen kínai lánykával vacsizni, úgyhogy megköszöntem a kedves felajánlást, de mondtam, hogy sajnos nem tudunk élni vele. Viszont ha lehet lécci lécci lécci ne zárja be még egyszer a láncot!

Még egy éjszakát maradtak és remélem találkoztak és személyesen is rendezték a dolgaikat, mindenesetre én már nem láttam őket, mert másnap hajnalban mehettem a tatabányai gyárba keményenyen dolgozni.

A tesóim viszont betegre röhögték magukat a vasárnapi ebédnél azon, hogy míg Márton afrikai meztelen csigákkal állított haza anno, a húgom meg iskolai egerekkel, én húszas amerikai egyetemistával tudom meglepni a családot... Ezzel is bővült a családi legendárium egy újabb sztorival, amit még évekig, évtizedekig fel lehet hozni egy arra alkalmas pillanatban.

Próbálom egyébként rábeszélni Anyuékat, hogy szálljanak be az Airbnb bizniszbe a ház felső szintjével (ami teljesen szeparált, külön zárható és konyhán kívül minden van benne, ami egy szállóvendégnek kellhet), amiben még nem értem el áttörést, de tény: ha nem is szabvány módon, de ezzel az estével tulajdonképp átestek a tűzkeresztségen: megvolt az első airbnb-s vendégük és nagyon jól szerepeltek az értékelésben. Luke hálás volt és azt írta, hogy Anyukám nagyon kedves, és egyáltalán nem mindenki ilyen jófej, hogy így gondoskodjon róla. :-)

Én pedig tanultam az esetből és a lánc azóta hozzá van celluxozva az ajtóhoz, nehogy valakinek még egyszer eszébe jusson kizárni a másik szoba lakóját (az esetek többségében engem és kapcsolt részeimet)... Mert egy becsiccsentett kínai lány lehet, hogy úgy alszik, hogy a leghangosabb csörömpölésre sem ébred fel, de az ördög bizony nem!